2010. április 20., kedd

Hírek Iszkáról






Sziasztok!






Butykával és Simivel végignéztük az összes képet, amit eddig küldtetek. Amióta Simi tudja, hogy repülővel mentetek és hallott a porfelhőről is, amik miatt a repülők nem közlekednek, nagyon aggódik Samuért, hogy hogyan fog hazajönni. Napjában többször kérdezi, s én mindig mondom, hogy még nem akartok jönni, de látom, hogy nem nyugodott meg igazán. Azóta Samu állandó jelzője lett "az én barátom".



Jó kis koncertünk volt szombaton, tombolt a közönség, amit nagyon élveztünk, ha sikerül csatolok két képet erről, de még nem jöttem rá, hogyan kell.



És minden virágzik itt is, be se jövünk a kertből nappal, tegnap a kiülő mellé sziklakertet építettünk Tomival. Ha elkészül, azt is elküldöm.



Nekem fáj nagyon a fogam, néhány nap fekvés és természetes kezelés után már antibiotikumot szedek és fájdalomcsillapítót folyamatosan. Remélem ez végre - és a napsütés - segíteni fog.



Végezetül Simi Samunak egy autót üzen, Cilinek egy nagy üvegtányért, amin sajt van, Butyka pedig már elaludt, úgyhogy ő majd legközelebb üzen.

1 megjegyzés:

  1. Nem jöttem rá, hogy hogyan kell a képet oda illesztenem a szövegen belül, ahova szeretném. Számítógéphezértők segítsetek!

    VálaszTörlés