Az egész egy üveg borral kezdődött
Tegnap délután röviddel fél három után nekiindultam, hogy Samu ajándékát Bobály Kati barátnőm segítségével elkészítsük. A Bosnyák téri hőmérő 30 fokot mutatott. Cili, Samu rátok gondoltam, hogy milyen szívesen küldenék nektek 5 fokot, és akkor még nálunk is szép idő lenne, ti pedig nem fáznátok!
Katikának mondtam, hogy egyszerű szürke dologra (ez meglepetés!) gondoltam, az elején egy kis mintával. A tervezgetés fázisában könnyedén elfogyott az üveg bor előlünk, ennek eredménye egy csupa minta grandiózus mű lett!!! A megvalósítás ennek megfelelően időigényesre sikerült éjjeli 11 óra előtt egy kicsivel hagytam ott Katit, aki még javában szappanozott (éjfélig).
Fantasztikus volt együtt dolgozni Katival! Egyszer se mondta, hogy milyen béna vagyok, mindig biztatott, igazi jó tanító! Minden mozdulatot lefotóztam, de csak párat tudok ide tenni, hogy ne lőjjem le a poént! Egyébként az órára 10 után néztem rá először. Ez most a flow élmény, vagy az üveg bor? :)
(Én fotóztam, ezért csak Kati van a képeken.)
Még két napom van, és kb. egy heti feladatom. :) Gabi, ez ismerős, ugye? Bár azt hiszem rajtad nem tudok túltenni, pedig nagyon igyekszem!
Orsi!
VálaszTörlésOlyan jó volna már megvalósítani, amit terveztünk, hogy együtt elmegyünk és egy kicsit tanulunk Katitól. Vagy esetleg lehetne, hogy csinálunk egy alkotós hétvégét és elhívjuk?
Én nagyon szívesen tanulnék tőle és nagyon szívesen kézműveskednék már veletek a napsütésben. Olyan inspiráló lenne!!!