Findhorn Journey III.

Nagyon köszönöm a kedves és baráti hozzászólásokat és leveleket, amiket kaptam tőletek!

Továbbra is jó lenne, ha megosztanátok velem ti is, amit gondoltok mindarról amit írok. Többektől mailt kaptam és nem nyílvános komentet... Nekem is furcsa úgy leírni dolgokat, hogy sokan olvashatják, nem szoktam nagyon "kitenni" magam, keveredik az intimitás, magamutogatás és a "ki mit szól majd hozzá" benne.
Szóval akár komment, akár mail, jöhet! :-)

Szeretném a beszámolót befejezni, ez az utolsó rész, a journey 3. és 4 hetéről.

Közben, az alábbi dropbox linkre kattintva, hallgathatjátok azokat a zenéket, amikre közösen tácoltunk a csoporttal, Hanna vezetésével. Nem kell hozzá dropbox, le kell csak tölteni és hajrá! (jelezzetek, ha nem működne valakinél)

https://www.dropbox.com/sh/uup0lculpgw4f67/0KaP_T7Fw2 

Pillanatnyilag egy londoni lakásban ücsörgök, 1 napra itt sikerült szállást szereznem, reggel van, álmos, törődött vagyok, Jonas a házigazdám még alszik. Odakinn gyönyörű idő van, olyan mintha nem is Londonban lenne az ember. Tegnap jöttem és ma este már megy is gépem és végre hazaérek! Hosszú volt ez az út és nagyon elfáradtam. Hezitáltam egy pillanatra, hogy leírjam-e, de leírom: I am fucking tired! Jól esett leírni, mert így van, másrészt mert egymás közt a csoportban az utolsó egy-két napon már csak levegő után kapkodtunk, röpködtek a fucking-ok, még az utolsó pillanatok is nagyon intenzívek, sűrűek voltak. Csupa fontos és tartalmas dolog, gyönyörű érzelmi helyzetek, de már sokan úgy éreztük, hogy erre a szekérre már nem fér fel több.
A zárókörben azt modtam el a csoportnak, hogy nagyon örülök, hogy eljöttem, amihez sok mindennek össze kellett jönnie, mert életreszóló élmény lett belőle. Meghatározó, pozitív élmény. Életem top 5-10 élménye között van, biztos vagyok benne! A fáradtság pedig nem csak annak szól, hogy hihetetlen sok téma, tartalom volt, hanem annak is, hogy folyamatosan és intenzíven dolgoztunk magunkon - ki vagyok én? mi fontos számomra? miről mit gondolok? - és intenzíven dolgoztunk a csoport folyamatokon is, - kivel hogy vagyunk? hogy vagyunk a saját folyamatunkkal? stb. Nagyon kevés személyes idő volt, még a hétvégék zömén is volt program, vagy vitt az együttlét öröme és akkor is csoportosan kószáltunk.
Szóval szuper volt, és köszönet Lalának, Cili öccsének, hogy ajánlotta ezt a programot tavaly!
A harmadik héten az Earth Care témájával foglalkoztunk.
A legmeghatározóbb élményem a Trees for Life program volt. Állati érdekes történet ismét... Egy Allen nevű fazon, aki az ottani közösségben éldegélt, egy helyi konferencián, ahol az volt a téma, hogy ki mit tesz konkrétan egy szebb és jobb világért, azt határozta el, hogy fákat szeretne ültetni, szeretné, ha Kaledónia tájain ismét sok fa lenne. Semmi mezőgazdasági végzettsége nem volt, csak egy erős elhatározás.
Ez az ember, ma egy Trees for Life szervezetet vezet, aminek a fő küldetése, hogy a skót felföld bizonyos területein kísérleti fatelepítéseket végez.
 http://www.treesforlife.org.uk/
Since it was founded in 1989, with vital help from our volunteers, supporters and corporate supporters, Trees for Life has planted more than 1 million trees. We've created 4,000 hectares of new Caledonian Forest and have worked at 45 different locations across our Project Area.
Ilyen emberekkel találkozni nem mindennapos dolog, érzés! Egy tök egyszerű kis emberke, aki imádja a természetet és ebben a dologban megtalálta élete értelmét és megcsinált valamit. Ő egy kolibri, aki teszi a dolgát.
Nos a történésekhez visszatérve, 2 napos túrát tettük a skót felföldekre, Loch Ness irányába(Nessi sajnos nem mutatkozott) és meglátogattuk a fásítási program területeit. Gyönyörű tájakon jártunk!

A háttérben egy elpusztult fa, elől Allen magyaráz a csoportnak

Nem csak erdőt jártunk, hanem a fatelepítésben is segítettünk. Itt éppen mindannyian csemetéket palántázunk, valamelyik nyírfafajtát, ami őshonos itt.

Nagyon bevilágító volt, amikor ezekre a gyönyörű skót tájakra azt mondta Allen, hogy zöld sivatag. Ugyanis gyönyörű zöld táj, hegyekkel, csúcsokkal, de valóban nincsenek fák. Őszintén szólva én azt gondoltam, hogy ilyen az ősi skót felvidék... Hát nem. Ekkor az ugrott be nekem, hogy a gyökerek mennyire fontosak. Felnőhetnek úgy nemzedékek, hogy azt fogadják el természetesnek ami van, amit látnak. És ez egyszerre jó és egyszerre ijesztő is. Ha nem tudom, hogy itt fák voltak, miért hiányolnám?

Nagyon sok, permakultúrás gondolatról beszélt Allen, ami arról szólt, hogy mi kell ahhoz, hogy újrainduljon az élet egy területen. A fáknak ebben nagyon fontos szerepük van, megkötik a talajt, bizonyos ásványokat a talajban, a fák védelmében kisebb növények is elkezdenek növekedni, ha vannak növények megjelennek a madarak, más állatok, azok hoznak újabb újabb növény magokat, stb. Gyönyörű körforgás ez és kialakul a legtermészetsebb és leggazdagabb növényzet az erdő....
Ezen a linken van egy 1 perces videó az erdőről. Gyönyörű, esős, napos, szikrázó, csillogó...
http://youtu.be/jJTnegzzRnA  

Egy területen, ahol egy talajtakaró növény olyan agresszív, hogy a facsemeték nem tudnak elindulni, azzal kisérleteznek, hogy vaddinsznókat tartanak. Látványosan átalakították a disznók a talajt néhány hónap alatt és ráadásul még jól meg is trágyázták.

Artemissel hétről hétre kedd délutánonként Culurne Gardenben dolgoztunk

Artemis sem semmi csaj, a helyét és közösségét keresi a világban 1-2 éve és ellátásért dolgozik, kb. 5 EUR-ból él hetente.

A túrán tanultam egy-két jó mondást is:

If you don't like the weather, wait 5 minutes! Jelentés: Skóciában 5 percenként változik az idő. Megerősítem, így van.

Továbbfejlesztettem a mondást. Az én változatom:
If you like the weather, do not wait 5 minutes, enjoy it!
Allen mondása:
A death tree lives longer, when it is death, than it is alive.
Ez arról szól, hogy milyen fontos szerepe van a korhadó fáknak, a talaj táplálásában(ennyi Á-t még nem írtam le egyszerre!), a széndioxid megkötésében, kisebb állatok táplálásában. Amíg egy fa x évig él, a korhadó fa kb 3x évig táplálja a talajt. Különleges, paradigmaváltó gondolat!

Őrült barátaimmal ismét a temgerparton. megszeretttem őket.

KÉpzeljétek, a tengerparton fura, vicces fókákkal is találkoztunk...

Le is videóztam őket...

https://www.youtube.com/watch?v=4UB3vYVdA8Y 

A 3. héten téma volt még, a fenntartható építészet, építkezés. Érdekes prezentáció volt Grahamtől, aztán terepen is megnéztük, hogy Findhorn-ban ez ügyben mi van.

Findhorn Universall Hall. Közösségi épület rendezvényekhez.

Talán ez nem adott olyan sokat, mivel elég sokat tudok róla. Évek óta ügyködöm, ügyködünk azon, hogy fenntarthatóbb legyen a házunk. Sajnos mindig szembesülök vele, hogy a legtöbb szempontot akkor lehet jól érvényesíteni, amikor az ember újonnan épít egy házat. Amikor egy meglévőt alakítasz át, folyamatosan belefutsz ennek nehézségeibe, vagy sok minden annyiba kerülne, ami miatt nem nagyon éri meg vagy a megoldás nagyon egyszerűen nem szép, nem illik az összképbe.

Ezen a téren a leggyakrabban azok a megoldások számítanak fenntarthatónak, amikor valamilyen funkciót több épület közösen old meg, pl. közös mosoda van mosógéppel, meleg vízellátás közös napkollektoros megoldással, valamilyen megújuló energiából elektromos áram előállítás, stb. Hát ezek utólagos megoldása sem annyira egyszerű!

3 kiválasztott házra kisebb teamekbe szerveződtünk és gyors felmérést és javaslatot kellett összeállítanunk. Ez nem volt annyira jó, mert nagyon kevés időnk volt. Viszont Graham háza, sokunk fantáziáját megragadta: kis mérete ellenére nagyon világos, szellős és a fenntartása minimális költségből megoldható

Graham háza. Hátnem sejteni, kívülről, hogy belül hogy néz ki!

Erről eszembe jut egy ellentmondásos vetülete az egész Findhorn létnek: lehet, hogy már korábban is írtam róla, de az átlag életkor a FParkban 58 év. Hűűűű haaaaa!!!!! Ez azért nem semmi! Kivénhedt hippik és nyugdíjas éveikre idevonzott spirituális, öko emberek laknak itt. Nagyon kevés a fiatal és kevés a család. Ez a hely, szerintük is főleg olyanoknak való, akik egyedül vagy párban akarnak ilyen közegben élni. A staff tagoknak is erre alkalmas szállásokat tudnak felajánlani. Egy ilyen korosodó közösség nem tudom hogyan tud majd újabb 50 évig fennmaradni. És végül, egy személynek könnyebb kisméretű, könnyen fenntartható házat építeni, tehát azért így nézzétek ezeket a gyönyörű tereket.

Az utolsó hét a Design Your Project hete volt. Magam sem tervezhettem volna meg jobban ezt a programot(egy kis vicceskedő nagyképűség belefér)! Az a feladat ugyanis, hogy mindenki gondolja végig, otthon milyen konkrét dolgot valósít meg az itt felszedett dolgokból. Ez  teljesen jó arra, hogy a tanultakat újra átgondoljuk, lehozzuk a földre, adaptáljuk, stb. Igazi jó tanulási struktúra! Nagy esélye van, hogy valóban létrejönnek változások! Tetszik!

Szóval az volt a kérdés, hogy kinek van olyan témája, amin szívesen dolgozna másokkal közösen. Az volt a szempont, hogy konkrét legyen, földhöz vagy közösséghez kapcsolódjon. 4-5 jelentkező volt, köztük én is. Némi vacilálás után, úgy gondoltam itt az idő, hogy a telki házat, azaz főképp a kertet átgondoljam alaposabban a permakultúrás szempontok szerint. Mikor ha nem most, amikor van rá alaposabban időm. Sikerült ezt olyan lelkesen előadnom, hogy elég sok érdeklődő akadt a csoportból ahhoz, hogy létrejöjjön a team. Mateja, a „sloven warrior”, Liz Wales-ből és én alkottuk a teamet, ami László’s Magic Garden elnevezést kapta. Elég ambiciózus, nem?

Itt a team:

A Team

A permakultúrás elveket végig véve, egy komlett prezentációt állítottunk össze, az alábbi lépéseket követve: 1.Cél 2. Adatgyűjtés 3. Elemzés 4. Tervezés

Aki a részletek iránt érdeklődik, szívesen állok rendelkezésre, most csak vázlatos leszek.

Szóval 2-3 napunk volt a prezentáció kidolgozására. Hát úgy dolgoztuk végig ezt a 2-3 napot, hogy levegőt alig vettünk, pedig nem volt semmi külső kontroll, magunk döntöttünk mikor dolgozunk és mennyit. Volt szakértői segítségünk, Jan Norvégiából, aki permakultúrás szakember és maga is tart ilyen kurzusokat. Nagyon helyes ember, akinek nagyon tetszett az érett, bölcs gondolkodása. Nagyon jó példákat mondott… pl. arról beszélgettünk, hogy hogyan lehetne a tanácsadói munkámba a fenntarthatóságot becsempészni, ami az egyik indítékom volt Findhorn kapcsán. Hogy lehetne a profit szférát ebbe az irányba terelni? Ez eléggé foglalkoztat. Nos azt az egyszerű példát mondta, hogy nem lehet pl. egy hagyományos mezőgazdasággal foglalkozó céget azzal megközelíteni, hogy hát permakultúra, a fenntarthatóság, biodiverzitás, a föld kímélése mennyire fontos, mert elküldenek a fenébe, elszállt zöld aktivistának fognak tartani. Ellenben, ha feltesszük neki a kérdést, hogy mennyi vegyszert használ és ez mennyibe kerül neki és érdekelné-e, hogy hogyan lehetne ezt 25%-al csökkenteni, úgy, hogy a termése ne csökkenjen, akkor mutathat némi érdeklődést és elkezdhetünk módszerekről beszélni, amikkel ha tudjuk bizonyítani az eredményességét, akkor könnyen lehet belőle hosszabb távú kapcsolat és jó permakultúrás lehetőség. Tetszett ez a gondolkodás, ezt látom jó útnak. Megtalálni azokat az utakat, amik az érintettek érdekeivel egybeesnek és így természetessé válik az új dolgok alkalmazása.

Jan egyébként nagy fazon, ő is vagy 65 éves és volt egy permakultúrás rock CD-je, amire együtt ráztuk.

Mateja, Jan és Liz

Ja még egy dolog. Az építészet és organikus témakörökben Makovecz épületei nagyon ismertek, nagy elismeréssel beszéltek róla többen is.

Szóval 2 napi közös munka után, elhangzott a László’s Magic Garden perezentáció, ami nagy elismerést aratott. Egyrészt a sok belefektetett munka és a jó team-munka érződött és elég profi volt.  

Ez nem egy földtől elrugaszkodó képzeletbeli elképzelés lett, hanem valami, amből sok minden meg is valósítható. Jan ki is emelte, hogy gyakran főleg radikális, álmodozó projektek születnek, de a mi projektünk esetében pont az az értékes, hogy nagyon tipikusnak nevezhető európai helyzetet modellez az én kertem, ahol egy középosztálybeli embernek van már egy kialakult kertje és ezt szeretné úgy tovább fejleszteni permakultúrásan, hogy utána az életvitelileg is fentarható legyen. Nos, hát van elképzelés bőven, amit persze először az otthoni kupaktanáccsal is egyeztetni kell és utána hajrá. Cili remélem egyetért majd a tervekkel, mert több helyen az ő korábbi ötletei is beépültek. Samu is remélem megszavazza! J

Itt van az ún. Base plan rajta a Design ötletekkel

A tervek 4 fő témakörbe rendezhetők:

1.       Esővíz megtartása - a save-the-rain.com oldalon, bárki megnézheti, hogy a címe megadása és a tető megrajzolása után, mennyi az éves esővíz mennyiség, ami a tetőn összegyűlik. Nálunk ez kb 200.000 liter évente. Ennek csak egy része megy a meglévő ciszternába most, így szeretném megfogni a többit is és a kert legszárazabb részeire vezetni.)

2.       A veteményesek hozamának növelése – részben az ágyások növelésével, részben ún. „raise bed”-ek, emelt ágyásokkal, stb.

3.       „Forest garden” – a gyümölcsös egyik részének „erdőszerűvé” alakítása, a természetes sokféleség visszaállításával.

4.       Meghitt, meditatív terek és közösségi pontok kialakítása(spirituálitás).

A program vége nehéz volt, könnyezős, sírós búcsúzkodások, az újratalálkozások tervezgetése, …. Mindenkit nagyon megérintett a program. Szomorú volt, de közben már mindannyian haza is vágytunk, beúsztak már az otthoni teendők, gondok is és közben mindenki nagyon elfáradt a végére.

Én részben a repülőn írom már ezeket a sorokat, útban Bp felé.

Ma Londonban lófráltam, elképedtem ismét a sokféleségétől, a színességétől, a kulturális Kánaántól és közben meg ijesztő volt ez a rengeteg ember. Olyan picinek érzetem magam ebben a sokaságban, elvesztem benne. S közben az is eszembe jutott, ami a kurzuson hangzott el, hogy vajon mi lesz ezzel a rengeteg emberrel, ha egyszer egyik napról a másikra nem lesz elég olaj. Az előrevetített szcenáriók szerint, kb. 48 óra alatt lesznek alapvető gondok az élelmiszer ellátással. Egyáltalán nem akarok vészmadárkodni, de a tényszerű, mérhető változások, trendek alapján sajnos nem találok olyan kapaszkodót, ami megnyugtatna, hogy egy ehhez hasonló drámaibb változás nem fog bekövetkezni.

Remélem lesz alkalmam sokatokkal személyesen is beszélgetni ezekről a témákról és eljöttök megnézni a varázslatos kertet, megkóstoljátok a termést, velünk lesztek egy kicsit!

Egyszer mindenkinek el kell mennie egy ilyen utazásra!

Néhány szép képpel búcsúziik tőletek Findhorn és én.

Pihenünk Lizzel a színekben

Önjelölt fotó modellek Culerne Gardenben

Findhorn windmills

Kávé Findhornban

Egy kicsit szakállasan, fáradtan, de bölcsebben és feltöltődve megérkeztem Ferihegyre(nekem már az marad), ahol szerencsére Dani fiam várt rám. Végre itthon vagyok ismét!

Findhorn Journey II.

Üdv mindenkinek!

Findhorn Park jelentkezik!

Skócia, gyönyörű tájak, színek, vad vizek, kedves emberek és sok szél, állandóan változó idő, hideg... ez mind Skócia.

A második hét fő témája a permakultúra szemlélet újabb eleme, a Fair Share volt.

Ha egy mondatban kellene összfoglalnom ennek a lényegét(ami szinte lehetetlen vállakozásnak tűnik), akkor azt mondanám, hogy csak akkor tudunk hosszabb távon fenntarthatóan létezni a földön, ha igazságosság, egymásra figyelés, törődés jellemzi az emberi kapcsolatokat a földön. Ma a föld lakosságának csak 17%-a mondhatja el magáról, hogy van elegendő ennivalója, innivalója, fedél a feje felett és biztonságban érezheti magát és a családját. Ti, akik ezt a levelet olvassátok, ebbe a 17%-ba tartoztok velem együtt. A népesség 83%-a vagy éhes, vagy nincs elegendő  tiszta ivóvize, vagy nincs hol aludnia, vagy nincs biztonságban a gyerekeivel együtt. Ezek a mondatok sokunk számára nehezen átélhetők, értjük, de nincs hozzá viszonyunk. A program segített az átélésben, néha azzal, hogy egyszerűen csak arra gondoltam, milyen lenne, ha a gyerekeimnek nem tudnék tiszta vizet adni, vagy hogy félelemmel kéne lefeküdnünk, néha pedig egyszerű, de szív és gyomorfacsaró gyakorlatokkal. Fura volt a 83%-ot megjelenítő csoport tagjaként, ránézni a privilegizált kisebbségre és kérdéseket feltenni, segítséget kérni és megélni, hogy én igazából a másik csoportban vagyok. Tudathasadásos élmény volt, amit nehéz elfelejteni.
Ez csak egy gyakorlat volt egy teljes heti programból, el tudjátok képzelni, milyen intenzív és felkavaró ez a az egesz program.
És ez csak bevezető volt ahhoz, hogy tovább gondoljuk ennek a helyzetnek a jövőjét, mi lesz ha elérjük a 9mrd-os népességet a földön 2050 körül, hogy a népesség 2%-a birtokolja a javak 50%-át(jelzem benne vagyunk ebben a 2%-ban mindannyian), hogy miért a GDP szolgál elfogadottan a növekedés mérőeszközeként, amikor egy-egy háború vagy természeti katasztrófa az egyenleg pozitív oldalát erősíti, stb. stb.
Fenntarható az a világ lenne, ahol azzal mérnénk a fejlődést, hogy mennyire valósul meg az emberek és a termeszet jóléte. Szerencsére nagyon sok kezdeményezés van ebbe az irányba, rengeteg mozgalom, erösödő tudatosság, de azzal is szembesülnünk kell, hogy szükség van a mi hozzájárulásunkra is, különösen, hogy a 2%-hoz tartozunk.
Chris barátom gyakran emlegeti azt a kis tanmesét, amiben a nagy dzsungel tűz eloltásában a kolibri is segít és a csőréből egy csepp vizet dob a tűzre. Megkérdezik tőle, hogy miért csinálja, hisz annak a kis víznek nem sok értelme van. Azt válaszolja, hogy tudom, de én legalább megtettem a magam részét.
Ahogy írom ezeket a sorokat, átjár az az érzés, hogy lehetetlen átadni másoknak mindazt, amit itt megél az ember.... El kell jönni, meg kell élni. Úgy érzem jókor érkeztem, nekem most jött el az ideje ennek. Sok mindent tudtam már, de ennyire komplex képet nem kaptam még az összefüggésekről, a spirituális, filozófiai oldalról és a lehetséges válaszokról. És a megéléstől ez máshova kerül bennem.
Szóval csak szemezgetek a legmeghatározóbb élményeimből...

Ilyen talajon termelnek Findhornban. Nem egy 23 koronás szántóföld! Normál esetben ez egy homokos talaj, ami alatt tiszta kavics, szikla van. A sok éves talajgazdagító, komposztáló gazdálkodással azt lehet elérni, hogy a felső kb 20 cm-ben jó minőségű, gazdag talaj legyen. 

És sok éves munkával, ilyen gyönyörű a veteményes.

Hát persze, ha ilyen erős kertész csapat van, semmin sem kell csodálkozni! Pete, Jolly(?) és Én(!)

2 bolondos barátom, Agni Braziliából és Chris Svájcból

Agni ekológiát tanít Sao Paolóban, Chris megszállot permakultúrás Svájcban. A nagyon fárasztó program mellett, főleg a velük való bolondozós, bensőséges, baráti kapcsolatból tudom feltölteni az akkumlátoraimat.

Végre egy kicsit kiszabadultunk a F Parkból és kivételesen nem sörözünk, hanem borozunk.

Transiton Town Forres

Ez a látogatás a közeli Forresben nagy hatást gyakorolt rám. A Transition Forres egy mozgalom(mindig szabadkoznom kell, amikor olyan dolgokról írok, amikről először hallottam és nem biztos, hogy mindent pontosan értettem), ami annak nyomán jött létre, hogy felkészítse az embereket, városokat főképp arra, ha ne függjenek annyira az olajtól, fosszilis energiahordozóktól és lokálisan próbáljanak sok mindent megoldani. Ne kelljen szállítani, kevés közlekedésre legyen szükség, stb. A lokális gondolkodás, szerveződés az egyik kulcs gondolat a legtöbb útkereső megközelítésben.

Az alábbi képen pl. az látható, hogy a város egyik parkolójában ládákból alakítottak ki kerteket. Mindenki kaphat egy ilyen kertet, kap hozzá segítséget, hogy kell megművelni és az emberek lejárnak, összejárnak, hogy friss zöldségeket megtermeljenek maguknak.
Tobbszor elhangzott, hogy ha egyik naprol a masikra nem lenne olaj, akkor kb. 48 oran belul, a legnagyobb varosokban alapvetoen leallna minden es nem lenne elelem. Ha csak a fele igaz, akkor is erdemes elkezdeni gondolkodni alternativakon.


 Lehet kis kert részeket is igényelni, bérelni, ahol a városi emberek megtermelik a saját zöldféléjüket vegyszermentesen és mindig frissen ehetik

Nagyon tetszett!
A megoldások hollisztikus jellege nagyon tetszett, ugyanis egy ilyen lokális megoldás jó az embereknek, nemcsak friss kajához jutnak(jelzem sokkal jobbhoz mint a Tescoból), hanem szociálisan is együtt vannak, segít a nehezebb sorsúakon, és közben kíméli a földet, nincs szállítás, légszennyezés, utazás, stb.
Nagyon érdekes volt az a gyakorlat is, amiben azt néztük meg, hogy egy termékhez kapcsolódva, mik az ún Externalities-ek, a termék árában közvetlenül meg nem jelenő tényezők, költségek. PL. a felhasznált anyagokhoz és technológiákhoz kapcsolódó környezeti hatások(környezeti szennyezések, felhasznalt energia, carbon kibocsata, közlekedési dugók,  stb.) és társadalmi hatások(munkanélküliség, betegségek) . Elég ijesztő volt végig gondolni, hogy a legegyszerűbb terméknek is hány féle vetülete van, mire eljut hozzánk.
A sok okoskodas mellett nem emlitettem, hogy a szellemi taplalek mellett, az etkezesben is sok ujat hozott ez a het. Miota itt vagyok, gyakorlatilag csak vega kajat eszem, sem hust, sem kenyeret nem nagyon ettem. Talan ketszer osszesen. Eleg jol birom, orulok egy kis megtisztulasnak, de oszinten szolva ez nem egy kulinaris fellegvar. Fokepp az alapitvany itt elo tagjai es onkentesek csinaljak a kajat, naponta beosztott csapatokban. Mi is hetente be vagyunk osztva konyhara es egyszer megyunk a Kertbe dolgozni. Nos a kajara visszaterve, hat sok minden ki van teve az asztalra, kulonfele vega krealmanyok es szerencsere sok salata fele. Nagyon keves igazan finom van, igy az valt a tulelesi technjkamma, hogy raleltem egy kis chilire a kamraban, igy en azota mindenhez chilit eszem. Nem viccelek.
A tulelesben az is segit, hogy miutan az itteni hagyomanyoknak megfeleleoen, az egyik este a mi csoportunk fozott, nehany napja a sajat bablevesemet eszem. :-)
Az etel, ital fronton szerencsere ital ugyekben jol allnak itt, vannak finom whiskey/k es sorok, bar nagyon huzos arakon. En nagyon szeretem az brit ale-ket! Egy sor a kocsmaban nincs 3-4 £ alatt(1000-1500Ft), de uzletben sem kevesebb 2£-nal.
Az alabbi kepen az alapitvanyi kozosseg egy masik bazisa lathato, Cluny Hill. Ez kb 10km-re van Findhorn Parktol. Itt eddig mindig jobb volt a kaja mint nalunk.
Az a sztorija, hogy hasonlloan sok skot nagy elegens szallodahoz, ez is tonkrement talan a 80-as evekben es nagyon olcson hozzajutott az alapitvany es a kozosseg tagjai elnek benne, meg itt is vannak tanfolyamok. Gyonyoru parkja van...

Ellentmodasos, hogy ebben az elegeans kastelyban, okoegyszeru nepek elnek, allati egyszeru modon

A kertben hovirag es Chrocus szonyeg ...

Egy visszatero bosszusagomat is megemlitem, marmint, hogy alig tudok normalis internet kapcsolathoz jutni. Most is mas geperol irok, ezert nincsenek ekezetek. Ez nagyon bosszanto, mert azert vannak otthoni intezendoim! Ma ujfent felhuztam magam ezen a temam. Fuck off!!!
Osszessegeben jol vagyok, nagyon sokat tanulok, a tobbiekhez hasonloan elegge elfaradtam es egy kicsit maganyos is vagyok, Cilikkel nemm talakoztam mar 1,5 honapja.
Hat most ennyi volt a beszamaolo!
Irjatok, hogy mi erdekel benneteket..
Ugy hallom, Kijevben eleg gazos a helyzet, remelem otthon minden rendben van!

Hat ilyen gyonyoru a tenger ...

Inori faluja, Tumbes

 Kedves Mind,
Annyira jólesett, hogy olyan sokan írtatok, kommentet vagy emailt az előző beszámolónkra. Köszönöm, mindegyiknek külön-külön nagyon örültem, de ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam mindegyikőtöknek külön. Szeretettel, a második útibeszámolónk!
C.



Samu éppen takarít. Csak azt kértem, hogy amíg megmelegítem a vacsoráját, szedje össze a legót és pakolja el a játékait. Azóta visszarendezte a tegnapi filmnézéshez eltolt bútorokat, eltolta az asztalt és fölsöpörte az egész nappalit, aztán a konyhát. Most épp kivitte a szemetet a ledobóba... :) Úgyhogy én leültem ide írni egy kis helyzetjelentést.

Nagyon gyorsan elrepült ismét két hét, amióta hazaérkeztünk egy négy napos csavargásból. Lala elvitt minket egy helyre, ahol ő már korábban járt, egy kis halászfaluba. Hat órányi buszútra van dél fele, Concepción nagyváros közelében, egy kis félszigeten. Caleta Tumbes a neve. 2010-ben cunami söpörte el a falu nagy részét, azóta újjáépítették.

Hova menjünk? - kérdezte tőlünk Lala előtte. Óceán, hegyek? Mindegy, csak legyen eldugott - válaszoltam... Ebben maradtunk.

Utazás előtti szerda este még vendégül láttuk Samu egyik "szerelmét", a Fülöp-szigetekről származó, de Singapore-ban élő Cyrill-t, akit Samu nemes egyszerűséggel csak Szibillnek hív Máli tücsök-barátja után (ugye mindenki tudja, honnan? :) Cyrill most fejezi be a start-up ösztöndíját és utazik haza hamarosan. 40 éves, és van egy 9 éves kislánya, akit erre a hét hónapra Singapore-ban hagyott, a férjével és a szüleivel. De miért jöttél ilyen messzire? - kérdeztük. Mert még sosem láttam Dél-Amerikát... Most már úton van hazafele.

Másnap reggel korán keltünk, igazán (ez a legutóbbi óceáni utunkon nemigen sikerült), és 8-kor már lent integettünk a taxinak, hátizsákokkal a hátunkon. Samu bánatára odafele nem emeletes buszon utaztunk, ellenben Hupikék Törpikéket vetítettek, ami megvígasztalta. Engem akármeddig leköt, ha kinézhetek az ablakon, a fiúk aludtak. Még egy busz, aztán egy közösségi taxi (összevárják egymást az utasok, amíg tele lesz, és megosztják a költséget), és ott voltunk, Tumbes-ben, éppen naplementére.

Egyetlen öböl volt az egész, karéjban a házak, a vízen sok-sok-sok csónak és hajó, ragyogó színekben pompáztak a reggeli-déli-délutáni-esti napfényben. A legszélső ház egy pici halétterem, annak a tetején egy kis dohos apartman, na itt laktunk. A legjobb az étterem pici terasza volt, éppen a part fölött. Miközben a frissen kisült empanada-t (olyan töltött lángos-féleség) mártogattuk pebre-be és salsa verde-be, szemmel lehetett tartani a kagylókat bogarászó Samut, és voltaképpen nagyjából az egész falu életének zajlását... :)

Kisimultunk a négy nap alatt (előtte két hetet hétvégéstül végigdolgoztunk, amiben csak az aktuálisan Samuval töltött idő számított kikapcsolódásnak - mire jó egy gyerek, ugye...), sokszor csak ültünk a teraszon vagy a parton, nézelődtünk, festettünk (képeslapokat, mert itt nem lehet kapni!!!), kagylót gyűjtöttünk, beszélgetni próbáltunk a helyi lakossággal, a csónakokat éppen partra húzó, halat válogató, hálót bogozó halászokkal, halat pucoló nénikkel, hínárt teregető emberekkel. Egyik délelőtt összeszedtük a szemetet a parton, mert az elég sok volt - és elég lehangoló. Az vicces volt, Ádám ötlete, és utána kicsit otthonosabban éreztem magam, olyan civil-otthonosan, eszembe jutottak a telki falutakarítások... ha már szemetet szedek, akkor ide tartozom... egy kicsit. :) Szép lett a part, úgy láttuk, mások is boldogan hevertek el a szép tiszta szakaszon. De másnapra a dagály ismét kirakott a partra egy adag szemetet. Á, szóval így... talán ezért nem érdekli már a helyieket? De úgy tűnt, a szemét eldobása itt teljesen rutin... nem mintha lennének szemetesek, de valahogy eszébe se jut senkinek, hogy ne dobja el. Zacskók, flakonok, bármi... :(

Aztán megpróbáltunk tengerre szállni. Hajót kerestünk, valakit, aki kivisz minket egy kicsit. Tört spanyolságunkkal igyekeztünk levenni a lábáról pár kedves halászt, de mind azt mondták, hogy engedély kell, és nem vihetnek ki, az ő felelősségük, és ott a parti őrség... Samu nagyon szeretett volna kihajózni, meg mi is, meg pecázni is...
Egyik nap, ahogy elindultunk a móló felé hajókerestünkben - útközben ámultunk a zokni-jelleggel, szárítóköteleken lógó halakon, a százféle tengeri herkentyűn, amit a pici piacon árultak és nyújtogattak felénk kóstolgatni (a fiúk bátrabbak voltak, én nem...). Aztán amíg Lala bement végül, hogy a parti őrségnél kérdezze meg ezt a kihajózást (félórát beszéltek hozzá, amiből nagyrészt semmit sem értett), addig mi vettünk pár fánkot egy bódéban (nagyon finom volt). Egy darabig ácsorogtunk és vártuk Lalát, de Samu türelme elfogyott - amúgyis durcás volt, hogy miért nem hajózunk már - és elindult a parton a falu túlvége felé. Nekem nem lévén más választásom, utána. Aztán később a fiúk is, jöttek. A part érdekes volt és szép, és ahogy haladtunk, kiderült, hogy itt még újabb és újabb öblök vannak, szépek, sziklásak, Samu boldogan mászta őket. Mentünk, mentünk, kerültük a szigetet. Akkor már elkapott minket a hév, hogy menjünk el a félsziget csúcsáig. Mentünk... Egyszercsak apró házakra találtunk, préselt lemez, bádog, rongy... kis, hajléktalan-jellegű település-félékre. Kicsit ijesztő volt, elhagyatott, ásónyomnyi árokban folyó szennyvízzel, sovány kutyákkal és macskákkal, néhol emberekkel. Közben jobbra a tenger, pazar kék, a távolban Chile partjai, a parton száradó hínár. Kik élnek itt, és miért ilyen állapotban? Hamar rájöttünk, hogy ez a cunami utáni állapot, de vajon miért nem építik ezt is újjá, mint magát a falut? Ott viszonylag normális állapotok uralkodtak. Ez itt olyan volt, mint egy nyomornegyed. Később megtudtuk, hogy nem építették újjá ezt a részt, mert nagyon a parton van. A lakóknak följebb, a falu fölött építettek új házakat. Ide csak nyáron járnak vissza, kvázi "nyaralni", és építették ezeket a sátorszerű létesítményeket. Hínárt szárítanak, és itt töltik a nyarat. A táj gyönyörű, régen állítólag gyöngyszemek voltak a pici települések itt.

A táj egyre szebb lett, egyre vadabb, gyűrűkura-szerű. Végül egy sárkány alakú sziklánál megálltunk, mert későre járt már, és a víz emelkedett. A hely egyszerre volt nyugtató és felzaklató, mindenki megőrült kicsit, felmásztunk a sziklákra, aztán belerohantunk a jéghideg óceánba. Másnap is eljöttünk, csak fönt, a hegyen át, eukaliptusz-erdőben. Hazafele már dagály volt, néhány helyen vízben gázoltunk. Éhesen és fáradtan az étterem ropogós empanada-i vártak, és friss hal, amiről furcsa módon kiderült, hogy nem is annyira halszagú és -ízű, úgyhogy még én is szerettem. Persze itt nem nagyon van más, ebben jók, a saláta ízetlen és leves nincs. Samu a mese harmadik mondanánál elaludt. Azt hiszem, kigyalogolta magát.

Mi este még lesétáltunk a partra, és nagyon bizarr dologgal találkoztunk. A parti sekély vízben egy polip kapálózott, láthatóan kisodródott és nem tudott visszamenni a mélyvízbe, a hullám újra és újra kihozta. Apránként fogyott az ereje, egyre kisebbeket mocorgott... és akkor, pár helyi gyerek, olyan 10 év körüliek lehettek, jött egy nagy késsel, és nekiállt a polipot kihúzni a vízből. Mit csinálnak, Lala, szólj nekik?!?! Vissza kellene segíteni a vízbe! - Lala megkérdezte, mire a gyerekek teljes természetességgel válaszolták, hogy ez már döglött, és különben is, nézzünk körül, tele a part... Ááááá, és tényleg tele volt. Percenként sodorta ki a víz az újabb és újabb tintahalakat, kapálóztak, elgyengültek, meghaltak. A gyerekek szakszerűen és villámgyorsasággal "dolgozták fel" a polipokat, és mondták, hogy másnap eladják a piacon majd. 1500 pezóért darabját. Az 700 Ft. Csak néztünk, nagyon bizarr volt az egész. Miért halnak meg a polipok? Vállvonogatás. Hát, minden nyáron így van. Túl meleg nekik a víz. Meg szennyezett. Bejönnek a szardíniák után az öbölbe, és nem tudnak már kimenni. A víz szennyezettsége miatt elvesztik az orientációs képességüket... Ilyeneket mondtak.

Másnap reggelre a part tele volt velük. Százával hevertek szerte a homokban. Úgy nézett ki, mint egy tömeges polip-öngyilkosság. Gurulós, óriási hűtőládákkal jöttek az emberek, meg késsel, pucolták, eltették, vitték. Láthatóan számítanak erre, nyaranta. És másnap este nem jött már több polip. Csak akkor, azon az egy estén. De akkor rengeteg. Elég sokkoló látvány volt...

Aztán hazaindultunk, vasárnap délelőtt. A buszon előállt egy nehezebb helyzet - a tévében folyamatosan filmek mennek, és így tőlem extra erőfeszítést kíván, hogy hat órán át lekössem valamivel Samut, hogy ne azt bámulja (aki amúgy lazán - LAZÁN - végigutazik hat órát és elfoglalja magát ablakon kinézéssel, mesehallgatással, rajzolással). Végül, amikor a második filmben 18+ jelenetek kezdtek lenni, megkértem Lalát, hogy szóljon. Mivel ő az egyetlen spanyolos közöttünk, nem volt sok választása... Leizzadt szegény, de szólt, felháborodtak, hogy itt 43 utas van, majd lekapcsolták a filmet, mindenkinek megmutatták, hogy azok miatt, akik OTT hátul ülnek... Majd betettek egy rajzfilmet. Hát így.

Ezen már a repülőgépen is elszomorodtam. Annyira szépen összeraktam Samunak egy "csomagot", amivel el tudja tölteni a hosszú utat. Mesekönyvek, rajzolnivalók, játékkártya, hangoskönyvek stb. De a gépen az ülések hátuljában komplett szórakoztatóközpont volt rajzfilmekkel és számítógépes játékokkal... így elő sem került semmi.

Annyira emlékszem, gyerekkoromban mennyi mindent tudtunk csinálni hosszú utazásokon, és számomra máig az utazás ezeket jelenti: a nézelődést, az elmerengést, a naplóírást, a reflektálást, a beszélgetést más utasokkal, a játszást, a figyelést... Apu tanított így utazni, és ezért mindig hálás leszek neki. Az utazás kiemelt időszak, különleges létállapot, számomra máig. De ebből semmi sem születik, ha az ember végig egy képernyőt bámul.

Azóta ismét Santiago. Samu oviba jár, elképesztő számomra, hogy milyen könnyen beépítette ezt is a rendszerbe. Reggel velem vagy Lalával megy, délután Ádám vagy én megyünk érte. Az első napokon bementünk és ott maradtunk vele, amíg játékba kezdett. Most már a kapunál elbúcsúzik és bemegy.

Az első napok egyikén Lala vitte, és viszonylag sokán ért vissza.
Hol voltál eddig? - kérdeztük. Az oviban, Samuval. Majd egy órát ott ültem vele, és beszélgettünk. Miről?? Hát elmondta, hogy nem könnyű, hogy nem érti, amit mondanak, és nem tud beszélni a gyerekekkel. Én meg elmeséltem neki, amikor pont ennyi idős voltam, és négy hónapra Angliába költöztünk, és ott oviba jártam, és nem értettem semmit.... :) Meghatódtam - ismét -, Lalán, aki ennyire rá tudott hangolódni Samura, és fontos volt neki, hogy ott üljön vele, amíg úgy érzi, Samunak igénye...

Általában nagyon hálás vagyok a két fiúnak, hogy a szingli tempójukat olyan kedvesen és magától értetődő módon igazítják hozzánk. Ádám kifejezetten üdítőnek definiálja az óvodába biciklizést (40 perc) Samuért, hazafele már rutinosan megáll vele a játszótéren, kivárja, amíg megmássza a fákat a parkban, és annyiszor hallgatta már meg a József és a színes szélesvásznú álomkabátot, hogy azt fütyüli a konyhában... Lala sokat viszi oviba, és délutánonként sakkozik vele mostanában. Figyelnek ránk, és sok erőfeszítésük, türelmes próbálkozásuk van abban, hogy a kis "családunk" mostanra összerázódott, és azt hiszem, mondhatom, hogy mindenki jól van benne.

Samu naponta mond pár új dolgot spanyolul. Mondóka-foszlányokat, számokat, ételeket...

Aztán volt még vasárnapi bicajozás, itt minden vasárnap lezárják a város néhány nagyobb útját, és csak biciklizni lehet rajtuk. S biciklizik a város. Meg mi is. Már kétszer voltunk, szuper. Az első alkalommal egy magyar családdal, akiknek 5 éves Samujuk és 2 éves Áronjuk volt, a játszótéren futottunk össze (vagy ezt már írtam? akkor bocs).

Továbbra is tartja magát az egészséges élet programunk is, a zöldturmix teljesen beépült, ebben nagy súllyal esik latba, hogy a város legnagyobb piaca közvetlenül mellettünk van. Már rutinosan megyünk a kedvenc árusainkhoz, és kb. 15 kiló zöldséggel-gyümölccsel megrakodva jövünk haza: szőlő, avokádó, paradicsom, dinnye, banán, eper, cukkini, mangó, bab, brokkoli, főzőbanán, és sok-sok saláta, friss bazsalikom és friss koriander... Ez valami elképesztően jó... és nem drága. Mert amúgy minden drága Chilében, egy eszpresszó 900 Ft - csak a miheztartás végett.

Már voltunk egyszer hármasban az "éjszakában" is, eddig többnyire a fiúk mentek csak, én maradtam Samuval, vagy valamelyikük maradt és én mentem a másikkal. Egy hónappal az ideérkezésünk után megkértük Aspasiát - Samu másik szerelme -, egy görög lányt, hogy vigyázzon Samura, így én is mentem az éjszakába... a Brazil negyedet vettük célba, ahol állítólag szuper élő koncertek vannak... Persze belefutottunk egy csapat magyarba, már hogy a csudába ne... :) Mentek vulkánt mászni. Na, hát ki miért mászkál a világban, ugye.

Ma van félidő - öt hete vagyunk itt, és még öt van hátra. Tegnap fölfestettük a falra, hogy még mi mindent szeretnénk és kell csinálnunk, amíg itt vagyunk. Egy magyar estet a tetőn, egy mesegyűjtő közösségfejlesztő akciót a 26 emeletes házunkban, egy Patagónia-járó sátras túrát, egy újholdas csillagnézést északon az Elqui völgyben, néhány "kisebb" hegymászást, és persze sok-sok munkát. Jövő héten érkezik Gyun, Dublinból, 10 napra. Azt nagyon várjuk, akkor már tényleg együtt lesz a csapat! Tegnap vettünk egy minimál sátrat a túrához, és három polifoam-ot! Éljen!!!

Szóval oviba már csak jövő héten megy kétszer Samu, többször nem. Ha márciusban lesz itthon töltött napunk egyáltalán, akkor elmegyünk és tényleg megnézzük a waldorf ovit (ami március elején kinyit), mert anélkül nem mehetünk haza!

A munka jól halad, sok benne az öröm, a lelkesedés, és talán ez a legjobb az egészben. Tegnap a programozónk - Carlos, egy costa rica-i, jobb lábára bicegő, szakállas és nagyon kedves ember -, megmutatta, hogy halad a programozással. Becsléseim szerint kb. a 20%-át értettem, annak ellenére, hogy angolul beszélt, helyette lenyűgözve figyeltem, milyen lelkesedéssel és büszkeséggel magyaráz. Ez az ember szereti csinálni, amit kérünk tőle! Persze fizetünk is neki... de mennyire jó érzés, hogy szeret velünk dolgozni, és lelkesíti a projektünk! Kiderült, hogy azért biceg, mert rákos volt. Három évet feküdt ágyban. Azalatt tanult meg programozni. Micsoda életek vannak...

Hát így. Mára ennyit, szeretettel, innen Chiléből, mind: Samu, Lala, Ádám, én.

Valparaiso-i éjszaka

Sok az utcai művész - a piros lámpa alatt a bemutató és a kalapozás is bele kell férjen.

Pálmafák, kicsik és nagyok

Vina del Mar - itt az óceán!

Első találkozásunk az óceánnal.

Hot Dog

Esti csavargás Valparaisoban

Színes Valparaiso

A legjobb hely a buszon.

Mesekönyveket csodálok a könyvtárban.

Café Literario, Parco Bustamante

Az uszi odalent. 

A Fehér Nyuszi étterem, itt is volt valami magyar kontakt, de többet nem jöttünk, mert 1800 Ft egy sör...

A liftünk... 

Gokartozás a parkban. 

Mapocho csokifolyó fölülről.

Vasárnapi biciklizés - Judit az alvó Áronnal.

Miénk a város.

Ennnnyi hely... Ádám már készül, hogy megszervezze Budapesten is.

Samu, Samu és Áron. Ebéd bicajozás után.

Egy nagyfiú nagyon nagy biciklin...

Bundás kenyér!

Itt vagyunk, ni!

Nappal nem, de éjszaka gyönyörű...

Oviba indulnak...

...az 504-es busszal.

Ez már Tumbes-be menet: Samu, a hátizsákok és a csomag citromos nápolyi.

Torták Fanninak. De nem ehetők.

Igazi narancsfa!!!

Irány Tumbes!!!

Helyes magyar fiúk a buszon.

Ezt láttuk először...

Ő már se lát se hall...

Teregetett hal.

Anya, nézd!!!!

Nem tudok betelni a látvánnyal...

Még mindig nem...

Még...

A nap lassan tűnik el a hegy mögött...

Itt meg már felkelt... és mire felkeltünk, ők már éppen visszaértek a reggeli fogással.

Samu kutyát szelidít szokásosan, a fiúk valamin elképedtek, úgy tűnik... 

Azt hiszem, ezen: polipok, éppen 340 kg.

Teregetés. Vagy éppen beszedés?

A halakat a parton azonnal megpucolják. Ez itt a takarítóbrigád, övék a belek és a fejek...

Színes, pocakos, mosolygós halászok.

Idill.

Ezzel a csónakkal menjünk ki, Anya!

Még eveznek, szépen, csendesen...

Képeslap-gyár.

Hínár szárad, itt sokan ebből élnek. A kínaiaknak adják el, kozmetikumok készülnek belőle.

Szerintem bűbájos.

Csevegés rákcombbal.

Most érkezett be egy hínárszállítmány.

Ezek meg...?

Elmélkedik. 

Reggeli lélegzetelállítás.

Gyönyörű öböl...

Titkos helyünk

Festünk... 

Empanada és salsa verde 

Több nem lesz, igérem... 

Ott a szélső a mi kis házunk... 

Rajzolás

Reggel a parton többszáz halott tintahal...

Az éjjel drámai, nappal profán polip-ügy. 

A teraszocskánk.

Tesznek-vesznek.

Samu képeslapja Apának, hajóorral.

Lala képeslapja Ákosnak, polippal. 

Oviból hazafele. 

Ilyen sokan jártak már Chilében ezzel a programmal. 

Piacunk. 

Névnapi biciklizés. 

Útközben megálltunk ebben a pici kávézóban. A tulajdonos édesanyja üldögél itt az ajtóban,  azt hiszem, az ő kedves arca állított meg minket. 

Itt a gyümölcslé (=jugo, azaz hugó) azt jelenti, hogy friss gyümölcsöt összeturmixolnak vízzel. Ez itt eper. 

Játszótér a Brazil negyed közepén. 

Lazítás egy kis sakk-kal a parkban. 

A santiago-i Múzeum kávézó, Itt szeretünk például dolgozni. 

Esti bambulás az erkélyen. 

Aztán esti mese. 

Halacskavacsora. 

Krokinolozunk!